GYEREKNEVELÉSI SZEMINÁRIUM KÜLFÖLDI MEGHÍVOTTAL

Együttműködő, és mégis önálló gyerek.

Szeretnéd, hogy gyermeked motivált, céltudatos legyen?
 
Olyan aki szófogadó, tisztelettudó és a céljaihoz vezető út során, önállóan is képes helytállni a kihívásokkal szemben?

A gyermek sikereihez a szülő és pedagógus kompetenciáján át vezet az út!

Létezik egy népszerű nevelési módszer, ami halad a korral és a gyermek-szülő kapcsolaton alapszik.

Segítségével a gyerekek sokkal együttműködőbbé, megértőbbé válnak.

Ennek következtében kevesebb hiszti, kamaszkori eltávolodás és több tisztelet, harmónia válik lehetővé a családokban.

Miről van szó?

Ezen a szeminárium, amely a következő témákat érinti:

Kire hallgat a gyerek?

Érzelmek könnyebb kezelése

A kényeztetés és elkényeztetés pontos határa

⁠Kisgyermektől tinédzserig a kiskamaszkoron át

Kérdések és válaszok

Belevágnál?

KI LESZ AZ ELŐADÓ?

Üdvözöllek, Novák Ferenc vagyok, magyarországi tanár. Azzal foglalkozom, hogy gyakorlatias és lehetőleg könnyen használható technikákat adok gyereknevelési problémákra szülők és pedagógusok számára.

Másik fő feladatommá azt tettem, hogy iskolák meghívására elmegyek hozzájuk és tartalmas, érthető előadást tartok a tanári karnak, melynek során a pedagógusok azt tapasztalják, hogy értékes és használható megoldásokhoz jutnak.

Emellett szülőknek és pedagógusoknak segítek videókkal, írásokkal, előadásokkal és tanácsokkal a gyerekek és a családok érdekében.

Örülök, ha segíthetek. Fontosak a gyerekek, a szülők, és a mindkettejükért tenni akaró pedagógusok.​

ITT A HELYED AKKOR, HA

Eleged van a gyerek hisztijéből

Nem tudod hogyan motiváld őt

Nem tudsz kiegyezni vele

Tartasz tőle, hogy a gyereked eltávolodik tőled, főleg felnőtt korában

Tudni akarod, hogy mitől lesz valódi önbecsülése a gyereknek

MENNYIBE KERÜL?

Már biztosan felmerült benned a fenti kérdés. 

Talán még olyan gondolatok is eszedbe jutottak, hogy “biztosan túl drága”, “úgysem tudom megfizetni” és társai. 

Ha valóban ezt gondoltad, ki kell hogy ábrándítsalak!

Padló alatti áron, CSAK 20 RON-ért részt vehetsz ezen a rendhagyó szemináriumon! 

Tehát, ha tényleg szeretnél

segíteni a gyerekednek önállóvá válni,

motiválni őt és

elérni, hogy helytálljon kihívásokkal szemben,

akkor jelentkezz az alábbi szemináriumunkra!

HELYSZÍN:

Prosperon Központ

(Marosvásárhely, Mátyás Király tér 5.)

IDŐPONT:

2024. február 17 (szombat)
14-16 óra között.

BELÉPŐ: 20 RON

Érdeklődj ezen a számon:

+40 743 184 800

AJÁNDÉK !!!

A szeminárium résztvevői ajándékba kapják Az út a boldogsághoz című füzetet valamint az Így tudsz helyesen dönteni kiskönyvet gyerekeknek.

 

Ez a népszerű füzet tartalmazza
a Boldog Élet 21 nélkülözhetetlen titkát,
a kiskönyv pedig a gyermekek nyelvezetén írva segít nekik eligazodni a viselkedés alapvető szabályai között valamint harmóniában lenni másokkal és a szülőkkel.

Ez egy zártkörű rendezvény, maximum 25 főt tudunk fogadni.
Foglald le a helyed most!

2024 Prosperitate Egyesület. Minden jog fenntartva. A Szcientológia, Dianetika, LRH szavak védjegyek, amelyek a Religious Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyével történik. A Szcientológia vallásos filozófiával kapcsolatos szolgáltatásokat az egész világon kizárólag a Szcientológia Egyház által felhatalmazottak szolgáltatják a Religious Technology Center – a SZCIENTOLÓGIA és DIANETIKA védjegyek tulajdonosának engedélyével.