“Az emberi kitartás határai” – előadás
Egy háromgyermekes
fotóművész az első magyar
nő, aki a világon elsőként
vegyes párosban
síexpedíció keretén belül
átszelte Grönlandot.
Hogyan történt mindez?
Vámos Nóra, az első magyar nő, aki átszelte a világ legnagyobb szigetét az Eisberg Grönland síexpedíció keretében, 560 km-t tett meg 30 nap alatt, átlag -20 fokban, 40-60 km/h szélben.
Emellett világviszonylatban is elsőként vegyes párosban teljesítette a világ egyik legbrutálisabb sarkvidéki kihívását.
Egy expedíció során rengetegszer jön szembe olyan helyzet, amely emberfeletti teljesítést kíván. Mégis, amikor már rég minden a tűréshatáron túl van, akkor is tovább kell menni és kitartani, hogy elérjük az adott célt.
Hogyan tartsunk ki, és ne adjuk fel?
Ezzel kapcsolatban osztja meg Nóra a tapasztalatait, melyek a mindennapi élet során is használhatók.
Ezen a rendhagyó és megismételhetetlen előadáson megtudod:
- Mi volt az, ami a nehéz pillanatokon átsegítette őket?
- Honnan tudtak erőt meríteni, amikor a feladás szélén álltak?
- Hogyan tudsz elérni bármilyen célt a megfelelő kitartással?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre fogsz választ kapni egyenesen a magyar rekordot viselő kalandortól “Az emberi kitartás határai” című előadáson.
Nóra elhozza neked azt a tudást, ami átsegítette őket a veszélyes túrán, és megfűszerezi azt azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a kaland során, élet-halál helyzetekben szerzett.
A garantált inspiráció rakétalöketet ad neked, ami biztosan felpezsdít téged és bátorságot ad a céljaid felé.
Foglald le a helyed még ma!
A helyek száma korlátozott, így mindenképpen időben jelentkezz!
Időpont: 2022. november 3.
(csütörtök), 18:00
Helyszín: Concordia Hotel
(Marosvásárhely, Piața Trandafirilor 45)
Részvételi díj: 15 Ron
Időpont: 2022. november 3. (csütörtök), 18:00
Helyszín: Concordia Hotel
(Marosvásárhely, Piața Trandafirilor 45)
Részvételi díj: 15 RON.